Az első órában tízezerszeresére nőhet az erdőtűz kiterjedése

A NÉBIH felhívja a lakosság figyelmét, hogy a hőség következtében Magyarországon is extrém magas az erdőtűzkockázat. A nagy szárazságban az élő aljnövényzet is éghető állapotba került és a szeles időjárás miatt  az erdőtüzek nagyon gyorsan koronatűzzé fejlődhetnek. Tartós szárazság esetén, egy zivatar után akár már néhány órával ismét meg tud gyulladni a növényzet, sőt a […]

Előadás a Csodák Palotájában

2017. május 17-én lángra lobbant a CSOPA rendezvényterme és közel 200 szempár szegeződött a vetítővászonra. Természetesen csak átvitt értelemben csaptak fel a lángok, hiszen az előadás címe, melyet Dr. Nagy Dániel erdőtűz-megelőzési szakértő, a FIRELIFE program vezetője tartott, éppen az Erdőtüzek keletkezése és megelőzése volt.

A tudomány körülvesz a Csodák Palotájában

Az erdőtűz megelőzés fontosságáról és az élelmiszerpazarlásról is szól a Csodák Palotájában tegnap nyílt időszaki kiállítás. A nyolc szakmai partner, köztük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), közreműködésével megvalósított tárlat a körülöttünk lévő világ tudományos kihívásaira, elsősorban a természet- és környezetvédelem fő témáira fókuszál. „A tudomány körülvesz” címet viselő interaktív kiállítás augusztus végéig látogatható.

Eredményesen zárult a második Tanácsadó Testületi ülés

Lezajlott a FIRELIFE projekt második Tanácsadó Testületi ülése 2015. november 24-én. A találkozó megszervezésének célja az volt, hogy a korábban megválasztott tagok tájékozódjanak az elmúlt év legfontosabb történéseiről, bepillantást nyerjenek a 2016. évre vonatkozó tervekbe, és javaslataikkal új kommunikációs irányvonalak lefektetéséhez nyújtsanak segítséget, az erdőtűz-megelőzésére irányuló akciók hatékonyságának fokozásával.

Több mint ezer gyermek tette le az erdőőri vizsgát az Erdők Hetén

Idén 19. alkalommal vehettek részt az erdőbarátok az Erdők Hete programjain. A 2015. szeptember 28. és október 4. között lezajlott egyhetes programsorozat három napján, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Erdészeti Igazgatóságának FIRELIFE projektje is nagy sikerrel szerepelt. Országszerte mintegy 150 program közül válogathattak azok, akik közös kincsünkkel, a magyar erdőkkel akartak közelebbről ismerkedni. A rendezvény […]

Elkerülhető a pusztító erdőtűz – sajtóközlemény

A földművelésügyi miniszter 2015. július 3-án általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el, amely továbbra is érvényben van. A rendkívül száraz erdők, mezők, mezőgazdasági területek és a meleg, valamint a szeles időjárás miatt gyorsan továbbterjedhetnek a lángok. Fél óra alatt akár tízezerszeresére nőhet egy négyzetméternyi avartűz.