Itt a hőség – veszélyben az erdők

Sokan nem is sejtik, hogy kánikula idején, az éghető vékony biomassza akár egy óra alatt képes kiszáradni. Az extrém meleg miatt az erdők is fokozott veszélyben vannak. Ez pedig fokozott óvatosságot követel azoktól is, akik a szabadban szeretnének tüzet gyújtani. A száraz-meleg időjárási viszonyok következtében a gyep, az erdei avar és tűlevélréteg, a lehullott gallyak, […]

Óriás erdőtűz Kanadában

Kanada történetének legköltségesebb természeti katasztrófája Május legelején csaptak fel az első lángok a nyugat-kanadai Alberta tartományban, nagyjából 2 ezer négyzetkilométernyi terület vált porrá és hamuvá másfél hét leforgása alatt. A tűzvésznek csodával határos módon egyelőre nincs sem halálos áldozata, sem pedig sérültje, ám két ember meghalt közlekedési balesetben a tömeges evakuáció során. A kanadai hatóságok […]

Előzzük meg a tavaszi erdőtüzeket!

A 2015-ös erdő- és vegetációtűz szezonban több, mint 5300 szabadterületi (1300 erdőt is érintő) tűzeset keletkezett, összesen mintegy 50 millió négyzetméter erdős és nem erdős területet érintve. A korábbi évekhez hasonlóan a kiemelten tűzveszélyes tavaszi időszakban (március-április) keletkezett a tüzek 53%-a, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szeretné felhívni mind a kirándulók, mind a gazdálkodók figyelmét, […]

Megalakult az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar (NYME EMK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) képviselői ünnepélyes keretek között aláírták azt az együttműködési megállapodást, mely révén sor kerülhetett az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet (EIKI) alapkövének szimbolikus „letételére”. Prof. Dr Lakatos Ferenc, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának Dékánja és Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Elnöke, a […]

Eredményesen zárult a második Tanácsadó Testületi ülés

Lezajlott a FIRELIFE projekt második Tanácsadó Testületi ülése 2015. november 24-én. A találkozó megszervezésének célja az volt, hogy a korábban megválasztott tagok tájékozódjanak az elmúlt év legfontosabb történéseiről, bepillantást nyerjenek a 2016. évre vonatkozó tervekbe, és javaslataikkal új kommunikációs irányvonalak lefektetéséhez nyújtsanak segítséget, az erdőtűz-megelőzésére irányuló akciók hatékonyságának fokozásával.

Több mint ezer gyermek tette le az erdőőri vizsgát az Erdők Hetén

Idén 19. alkalommal vehettek részt az erdőbarátok az Erdők Hete programjain. A 2015. szeptember 28. és október 4. között lezajlott egyhetes programsorozat három napján, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Erdészeti Igazgatóságának FIRELIFE projektje is nagy sikerrel szerepelt. Országszerte mintegy 150 program közül válogathattak azok, akik közös kincsünkkel, a magyar erdőkkel akartak közelebbről ismerkedni. A rendezvény […]

Elkerülhető a pusztító erdőtűz – sajtóközlemény

A földművelésügyi miniszter 2015. július 3-án általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el, amely továbbra is érvényben van. A rendkívül száraz erdők, mezők, mezőgazdasági területek és a meleg, valamint a szeles időjárás miatt gyorsan továbbterjedhetnek a lángok. Fél óra alatt akár tízezerszeresére nőhet egy négyzetméternyi avartűz.

Riport a száraz nyár okozta tűzveszélyekről a Kossuth Rádió Oxigén című műsorában

A meleg, száraz nyár állandó veszély az erdőkben, bozótosokban, száraz réteken. Néhány perc figyelmetlenség is elég, hogy fellobbanjanak a lángok, elfojtásuk heteket is igénybe vehet, a természeti környezet regenerációja pedig akár évtizedekig is eltarthat. Erre való figyelemmel országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi miniszter.