Harmadik Tanácsadó Testületi ülés

Harmadik Tanácsadó Testületi Ülés

Dr. Nagy Dániel projektmenedzser összegezte a projekt első félidejének tapasztalatait és vázolta a jövő évre vonatkozó terveket, elképzeléseket a novemberben megtartott, harmadik Tanácsadó Testületi ülésen. 2016. november 29-én immáron harmadik alkalommal ültek össze a FIRELIFE projekt munkatársai és felkért szakértői, hogy javaslataikkal elősegítsék az elkövetkező időszak kommunikációs tevékenységét.


 

Oravecz Márton elnök úr köszöntőjében elmondta, hogy mivel a NÉBIH-nek a jövőben is az egyik legfontosabb feladata a tudásmegosztás, a hatékony kommunikáció, ezért a projektnek is fontos szerepe van a szervezet életében. Elnök úr köszönetet mondott mindenkinek, aki munkájával támogatja a program megvalósítását. Ezt követően Wisnovszky Károly igazgató is  hangsúlyozta, hogy a NÉBIH Erdészeti Igazgatóságának fontos feladata a projekt, és reméli, hogy az oktatási, kommunikációs munkákra a jövőben még több figyelem és energia fog jutni az intézményen belül.

A 2014-ben elindult erdőtűz-megelőzési kommunikációs program a félidejéhez érkezett, emiatt vált aktuálissá egy – az elmúlt két évet – áttekintő előadás. Dr. Nagy Dániel elmondta, hogy a projekt végrehajtásában érezhetően nehézséget jelent a közigazgatási eljárások, engedélyezések, beszerzések hosszadalmas folyamata, különös tekintettel a kommunikációs beszerzésekre.

Az elhangzott előadás pdf formátumban innen érhető el:

Akciónkénti összegzés a projektidőszak első felének tapasztalatairól

 

Debreceni Péter főerdőfelügyelő előadásában a jelenlévők a magyarországi erdőtüzek kialakulásának jellemzőiről, az Erdészeti Hatóság feladatairól és jellemző erdőtűz-adatokról hallhattak részletes és naprakész ismertetést.

Az elhangzott előadás pdf formátumban innen érhető el:

Erdőtüzek Magyarországon2016-ban

 

Végezetül Fehérvári Nóra Inez, kommunikációs és projekt referens tartott rövid összefoglalót a FIRELIFE projekt 2016-os kommunikációs tevékenységének legfőbb tapasztalatairól, valamint az elkövetkező év új kommunikációs irányairól. Az előadások után javaslattételre és véleménycserére került sor a megjelentek között, ahol számos hasznos, innovatív jellegű javaslat hangzott el a 2017. évi kommunikációs akcióterv kapcsán.

 

Az elhangzott előadás pdf formátumban innen érhető el:

Újabb kommunikációs terveink 2017-re