Biztosítást kötnének erdőtüzekre az állami erdőkben

fire-78195_1280Nincsenek biztosítva az állami erdők, ezért a kormány a biztosítók bevonásával javaslatot készít elő – tudta meg az InfoRádió. A Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: várhatóan még az idén kötnek ilyen biztosítást, egyelőre erdőtüzek esetére.

“Információink szerint három biztosító foglalkozik erdőbiztosítással. Ugyanakkor egy-egy állami erdőgazdaság is túl nagy volna számukra – ez derült ki az elmúlt időszakban. A biztosítók kivonultak erről a piacról, mert nem tudtak olyan bevételt biztosítási díjban realizálni, ami kár esetén fedezte volna az igényeket” – mondta Ugron Ákos.

A Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, dolgoznak egy erdőtűz-biztosítási rendszer kidolgozásán, amelynek logikája alapján a biztosítók egyéb károkra is tudjanak biztosítást nyújtani. Ez sem teljes biztosítás lesz, a károk helyreállításában tud segítséget nyújtani, de nem tudja majd fedezni a teljes kárt.

A teljes riport hanganyagban és írott szövegként itt található: Kattintson!