Országos tűzgyújtási tilalom

Az elmúlt napok tavaszias időjárásnak, a hóolvadásnak, valamint a csapadékmentes, szeles időjárásnak köszönhetően az ország nagyobb részén – különösen a parlag- és legelő területeken, valamint az azokkal határos erdőterületeken – fokozott tűzveszély alakult ki. Az elszáradt lágyszárú növényzet és erdei avar, a jelenlegi időjárási körülmények között, rövid idő alatt gyúlékony állapotba kerülhet, és az erdőben […]

A tudomány körülvesz a Csodák Palotájában

Az erdőtűz megelőzés fontosságáról és az élelmiszerpazarlásról is szól a Csodák Palotájában tegnap nyílt időszaki kiállítás. A nyolc szakmai partner, köztük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), közreműködésével megvalósított tárlat a körülöttünk lévő világ tudományos kihívásaira, elsősorban a természet- és környezetvédelem fő témáira fókuszál. „A tudomány körülvesz” címet viselő interaktív kiállítás augusztus végéig látogatható.

Harmadik Tanácsadó Testületi ülés

Dr. Nagy Dániel projektmenedzser összegezte a projekt első félidejének tapasztalatait és vázolta a jövő évre vonatkozó terveket, elképzeléseket a novemberben megtartott, harmadik Tanácsadó Testületi ülésen. 2016. november 29-én immáron harmadik alkalommal ültek össze a FIRELIFE projekt munkatársai és felkért szakértői, hogy javaslataikkal elősegítsék az elkövetkező időszak kommunikációs tevékenységét.

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Bács-Kiskun megyében

A rendkívül gyors felmelegedés, a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás miatt Bács-Kiskun megye erdeiben fokozott tűzveszély alakult ki. Ezért az erdészeti hatóság a megye erdeire és fásításaira, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre  2016. július 8-án, átmeneti időre, általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.

Itt a hőség – veszélyben az erdők

Sokan nem is sejtik, hogy kánikula idején, az éghető vékony biomassza akár egy óra alatt képes kiszáradni. Az extrém meleg miatt az erdők is fokozott veszélyben vannak. Ez pedig fokozott óvatosságot követel azoktól is, akik a szabadban szeretnének tüzet gyújtani. A száraz-meleg időjárási viszonyok következtében a gyep, az erdei avar és tűlevélréteg, a lehullott gallyak, […]

Óriás erdőtűz Kanadában

Kanada történetének legköltségesebb természeti katasztrófája Május legelején csaptak fel az első lángok a nyugat-kanadai Alberta tartományban, nagyjából 2 ezer négyzetkilométernyi terület vált porrá és hamuvá másfél hét leforgása alatt. A tűzvésznek csodával határos módon egyelőre nincs sem halálos áldozata, sem pedig sérültje, ám két ember meghalt közlekedési balesetben a tömeges evakuáció során. A kanadai hatóságok […]

Előzzük meg a tavaszi erdőtüzeket!

A 2015-ös erdő- és vegetációtűz szezonban több, mint 5300 szabadterületi (1300 erdőt is érintő) tűzeset keletkezett, összesen mintegy 50 millió négyzetméter erdős és nem erdős területet érintve. A korábbi évekhez hasonlóan a kiemelten tűzveszélyes tavaszi időszakban (március-április) keletkezett a tüzek 53%-a, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szeretné felhívni mind a kirándulók, mind a gazdálkodók figyelmét, […]

Megalakult az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar (NYME EMK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) képviselői ünnepélyes keretek között aláírták azt az együttműködési megállapodást, mely révén sor kerülhetett az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet (EIKI) alapkövének szimbolikus „letételére”. Prof. Dr Lakatos Ferenc, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának Dékánja és Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Elnöke, a […]

Eredményesen zárult a második Tanácsadó Testületi ülés

Lezajlott a FIRELIFE projekt második Tanácsadó Testületi ülése 2015. november 24-én. A találkozó megszervezésének célja az volt, hogy a korábban megválasztott tagok tájékozódjanak az elmúlt év legfontosabb történéseiről, bepillantást nyerjenek a 2016. évre vonatkozó tervekbe, és javaslataikkal új kommunikációs irányvonalak lefektetéséhez nyújtsanak segítséget, az erdőtűz-megelőzésére irányuló akciók hatékonyságának fokozásával.